Bemutatkozás
Üdvözöllek!
Beyer Gertrud vagyok, Zsámbékon, egy Budapesttől 30km-re fekvő kedves falucskában születtem 1977. Október 25-én. Viszonylag korán, 12 éves koromban kezdett el mélyebben foglalkoztatni a keleti filozófia. Kerestem, kutattam itt létem célját, érdekelni kezdett az élet igazi értelme.
Szüntelen hajtott valami belső érzés afelé, hogy tegyek valamit az emberekért, hogy szebbé, teljesebbé tegyem az életüket.
Ismerkedtem a tibeti buddhizmussal, valamint a harcművészetekkel és a keleti gyógyítási módszerekkel.
Tizenéves koromban kezdett a meditáció is szerves részévé válni életemnek.
1999-ben nagy hatással volt rám egy kedves „idegen”, aki kislányán szeretett volna mindenképp segíteni, aki nagyon beteg volt. Első találkozásunkkor egy éjszakán át a Reikiről mesélt, és arról, hogy ezzel a módszerrel mennyi sok emberen lehet segíteni. Inspirációja segítségével 2000-ben találtunk egymásra reiki mesteremmel, Kövesi Péterrel. A II-es avatásom után pár hónappal érezni kezdtem, hogy megkaptam a lehetőséget arra, amire gyermekkorom óta vágyom. Segíthetek, és érni kezdett az elhatározás a tanításra is. Pétertől kapott tanítói felhatalmazásom segítségével mára már ez is teljesülhetett.
2002-ben több harcművészeti forma megismerése után lehetőségem nyílt, hogy a
Tai Chi művészetében merülhessek el. Mesteremmel együtt töltött gyakorlásunk és inspiráló személyisége arra ösztönzött, hogy a Tai Chi-t az életem részévé tegyem, és annak minden szintjét éljem, s ha arra szükség van, adjam is át. 2007. óta tartok Zsámbékon gyakorlásokat kezdő és haladó szinteken.
2007-ben találtam rá a Zalaszántói Béke Sztúpánál Tanítómra, Tiszteletreméltó Konchok Drupon Lhundup-ra. Buddhista filozófiát, tibeti buddhista meditációt, tibeti (ladkhi) nyelvet kezdtem tanulni általa, valamint Ő vált ezéletem iránytűjévé.
Segítséget a következő ismeretek birtokában tudok nyújtani:
Természetgyógyászat ÁEEK - egészségügyi nyilvántartási szám: 250832
Alternatív mozgás/masszázs terapeuta - Tai chi oktató
Kinesiology-taping / Sporttaping (Sporttape Academy nemzetközi akkreditált képzés)
Triggerpont terápia és fascia lazító technikák(Feövenyessy Akadémia)
Shiastu és egyéb masszázsterápiák (Nemzetközi Shiatsu Akadémia)
Tradícionális Usui Reiki - Tanító (Mester: Kövesi Péter)
Meditáció, stresszkezelési technikák - csoportos foglalkozás és egyéni konzultációk keretében
Minden nyáron immár hagyományosan táborozunk Tai Chi-s gyakorlótársaimmal, valamint mindig csatlakoznak új érdeklődők is, akiket szeretettel várunk!
"Amikor azt mondod: "Feladom!", gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: "Egek, micsoda lehetőség!""
(H.Jackson Brown)
“Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”
(Albert Einstein)
Dsuang Dszi álma
(Szabó Lőrinc fordítása)
Kétezer évvel ezelõtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta,- ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
- Lepke,- mesélte,- igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy õ Dsuang Dszi...
És felébredtem... és most nem tudom,
most nem tudom,- folyatta eltünõdve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet?
Én jót nevettem: - Ne tréfálj Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Õ mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát!
Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke õt és mindhármunkat én.